Az ókori Salamis, egy gótikus apátság, velencei falak és három vár a hegyekben — mit lehet látni és miért áll még mindig.
Kevés helyen lehet a Mediterráneumban egyetlen nap alatt kilencezer év történelmén végigsétálni. Észak-Cipruson az ókori oszlopok, egy gótikus apátság, velencei falak és oszmán mecsetek gyakran alig néhány tíz kilométerre állnak egymástól. A sziget Európa, Ázsia és Afrika útjainak kereszteződésében feküdt, és mindenki, aki erre járt — kereskedő, szerzetes vagy katona —, hagyott itt valamit. Az alábbi áttekintés időrendben halad, így néhány napos útitervként is olvasható.
A legrégebbi nyomok: a réz, amelyről a szigetet elnevezték
Az első állandó települések Cipruson nagyjából Kr. e. 7000 körül jöttek létre. A neolit földművesek kerek kőházakat építettek, és olyan állatokat tartottak, amelyeket csónakon hoztak át a szárazföldről. Az igazi gazdagság azonban a föld alatt volt: a réz. A bronzkortól kezdve bányászták itt, és akkora mennyiségben szállították a Mediterráneum keleti medencéjébe, hogy a réz latin neve, a cuprum, magának a szigetnek a nevéből ered. A kikötők ezután sorra a föníciaiak, az asszírok és a perzsák kezébe kerültek, míg Kr. e. 333-ban Nagy Sándor el nem foglalta a szigetet. Utána az egyiptomi Ptolemaioszok, végül a rómaiak következtek — és velük az utak, a vízvezetékek és a városok.
Salamis — a város, amely főváros volt
Famagustától néhány kilométerre északra fekszik a sziget legnagyobb ókori lelőhelye. Salamis évszázadokon át Ciprus legjelentősebb városa volt, romjai több négyzetkilométeren terülnek el. A leglenyűgözőbb a gimnaszion a gyakorlóteret körülvevő, máig álló oszlopsorával, mellette a római fürdő padlófűtés és mozaikok maradványaival, kicsit odébb pedig a színház, amelybe csaknem ötezer néző fért. A várost a 4. századi földrengéssorozat pusztította el, a maradványokat pedig fokozatosan beterítette a parti dűnék homokja. Éppen ez a homok konzerválta évszázadokon át az egészet — ezért maradt fenn ennyi minden. Szánjon rá legalább két órát, és vigyen kalapot, mert alig van árnyék.
Bizánc és a kereszténység kezdetei
Ciprus a világ legrégebbi keresztény területei közé tartozik. Az Apostolok cselekedetei szerint 45 körül Pál apostol és a szigetről származó Barnabás hirdette itt az igét — a hit tehát gyakorlatilag már az első nemzedékben eljött ide. Salamis közelében áll Szent Barnabás kolostora, azon a helyen, ahol a hagyomány szerint megtalálták az apostol sírját; ez a lelet segítette hozzá a ciprusi egyházat, hogy az 5. században függetlenné váljon az antiochiai patriárkától. Ma ikonmúzeum és régészeti gyűjtemény működik benne. A bizánci századokból ezen kívül mozaikokkal és falfestményekkel díszített kis templomok maradtak fenn, szétszórva a hegylábi falvakban.
Három vár a partvidék felett
A Kyrenia-hegységben három erőd áll: Szent Hilarion, Buffavento és Kantara. Bizánci időkben épültek őrhelyként a tenger felől érkező támadások ellen, és úgy helyezték el őket, hogy lássák egymást — egy tűzjelzés pár perc alatt végigfutott a gerincen, egészen annak másik végéig. A Lusignanok, a szigetet a 12. század végétől uralmában tartó francia dinasztia alatt valódi várakká építették őket, palotaszárnyakkal és nyári lakrészekkel. Szent Hilarion a legjobban megőrzött és a legkönnyebben megközelíthető, Buffaventóhoz meredek emelkedő vezet, amelyet a hegység mindkét oldalára nyíló kilátás jutalmaz, Kantara pedig a gerinc keleti végét őrzi. Szent Hilarionról azt tartják, hogy tornyai ihlették Walt Disney Csipkerózsika-kastélyát; bizonyíték nincs rá, de alulról nézve nem csodálkozik az ember.
Bellapais — gótika az olajfák között
Kyrenia felett áll a bellapaisi apátság, amelyet a 13. században premontreiek alapítottak. A keleti Mediterráneum egyik legszebb gótikus emléke — csúcsívek, ciprusokkal beárnyékolt belső udvart körülvevő kerengő és refektórium, amelynek ablakaiból háromszáz méterrel lejjebb látszik a tenger. Romosan is olyan, mint Észak-Európa egy darabja, amely tévedésből került az olajfák közé. Az apátság alatti faluban lakott az ötvenes években Lawrence Durrell brit író, és itt írta a Keserű citromok című könyvét; a házát és a fát, amely alatt a falusiak összegyűltek, a helyiek ma is megmutatják.
Famagusta a falakon belül
Famagusta óvárosát hatalmas, 16. századi velencei falak veszik körül — helyenként tizenöt méter vastagok, és a bástyákat már a tüzérség ellen tervezték. Éppen időben készültek el ahhoz, hogy feltartóztassák az oszmán ostromot, amely tíz hónapig tartott, és 1571 augusztusában ért véget. Belül mecsetté alakított templomok állnak, köztük Szent Miklós székesegyháza, ma Lala Musztafa pasa mecsete: gótikus homlokzat, mintha egy francia városból emelték volna át, mellé épített minarettel. A kikötőnél a falon áll Othello tornya — Shakespeare egy ciprusi kikötőbe helyezte a drámáját, és Famagusta azóta is büszkén hivatkozik erre.
Oszmán és brit időszak
1571 után a sziget három évszázadon át az Oszmán Birodalomhoz tartozott. 1878-ban az Isztambullal kötött megállapodás alapján Nagy-Britannia vette át az igazgatását, és 1925-ben koronagyarmattá tette; ebből az időből származik a baloldali közlekedés, a jogrendszer egy része és sok iskola. Ciprus 1960-ban nyerte el függetlenségét, 1974 eseményei után pedig a sziget északi és déli részre oszlott; ez a megosztás ma is tart. A látogató számára ez a gyakorlatban két közigazgatást és útlevéllel átjárható határátkelőket jelent. Ha északra készül, és az emlékek mellett azt is látni szeretné, hogyan élnek itt ma, a CyprusGlobal szívesen segít az útvonal és az időpontok megtervezésében.
